2010. július 30., péntek

Erlea - ezüst virágocskák





Erika tökéletes menyasszony. Az ékszerkészítő számára mindenképpen. Bejött a boltba, és hozta magával az elképzelést. Igaz, az némileg változott a végére, de csak azért, mert a próbák alapján így még harmonikusabb lett az összhatás. Pl. még két kicsi virágot terveztünk a nyakláncra, de túl soknak bizonyult.

A képeken kissé furcsa a virágok állása, de felvéve (mármint Erika nyakán) ezek a megfelelő helyük. (Erika, ígértél nekem fényképet!!)

Sok boldogságot!

2010. július 23., péntek

Catherine - Molma kaboson befoglalás - most magamnak!






Ugye, milyen gyönyörű ez a gyurmakaboson? Molmától kaptam (Meskán megtalálod), és már a kezdetektől tudtam, hogy ez az enyém lesz!

Végül kétoldalasra sikeredett, most már azt sem tudom, melyik tetszik jobban. A fehér belsejű volt a kiindulás, aztán a másik oldal fűzésekor a kabosont is átfordítottam. Ide fűztem a swarikat is, de a fényképezésnél már a másik is nagyon tetszett (ismét).

Inspiráció: Tiszi/Tavirózsa

2010. július 16., péntek

Fekete Ashora szett




Élőben még szebb!!! Sajnos csak pár percem volt fotózni este 9-kor, mivel a családom már rég nyaralt, és én csak ekkor indulhattam utánuk a Balcsira...

A megrendelő - megsajnálván - másik ékszert is nézegetett a kirakatban, de a látvány önmagáért beszél, biztos nem bánta meg a választást. Sok munka, sok szívás, de megérte.

Hűűű, nekem is kell!!! (Lassan áttérek a saját ékszerdoboz megtöltésére??)

MOLMA gyurmakabosonja - köntösben







Szenzációs süthető gyurma kabosonokat találtam a Meskán, MOLMA készítette őket. Kiderült, ő is Vas megyei, személyesen is találkoztunk (további együttműködés reményében), jól ismeri a vasiakat... Sajnos az egyéb irányú elfoglaltságaim (még tart a menyasszonyi ékszer szezonja) nem tudtam velük foglalkozni, de muszáj volt hamar valamit alkotni.

Hát nem gyönyörű???

És még van kettő (a piros-fehér-feketét magamnak fogom befoglalni!)...

Igazgyöngy és swari - finom halvány padlizsánban




Látszatra egyszerű, de mennyit kellett a hozzávalókat kergetni!!! Muszáj megörökítenem!

Ha már a megörökítésről van szó, a kéz az én jobb kezem, a kép pedig a bal kezembe fogott fényképezővel készült, aminek csak a nézőkéjén keresztül lehet a tárgyat látni, a kijelzőn csak a kép elkészülte után jelenik meg. El lehet képzelni, hány "mellélövés" között bújt meg 1-2 kissé használható kép!! (és jobb kezes vagyok...)

2010. július 11., vasárnap

Ashora - háromszor



Utolért minden gyöngyfűző rémálma, a (szinte) kész ékszert szét kellett vágnom, és újracsinálnom. Félrefűztem ugyanis nagy sietségemben, és sajnos a sok ciráda miatt nem tudtam visszabontani (pedig mindennemű bogozás az egyik specialitásom). Nem mertem megkockáztatni, hogy esetleg az igen helyett egy NEM!!!! hangozzon el, nehogy leessen a menyasszony kezéről, ezért újra megcsináltam. Pedig ez már a második volt, mert az első meg rövid lett (a végleges méretét csak a befejezés előtt lehet megállapítani, de az legalább megvan!)

Remélem, azért a szettről majd egy közös képet is készíthetek!

Díj

ZÖLDGYÖNGY ERÁ -tól kaptam, köszönöm!


A teendőim:

1. Ha valaki adja, én elfogadom ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek 6 másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől kaptam és nagy színes betűkkel kirakom a blogomba.

Becenév: Kata
Lakhely: Vas megye
Születési hely: Győr-Moson-Sopron megye (Moson megye)
Magasság: 164,5 cm
Névnap: nov. 25.
Foglalkozás: okl. közgazdász
Testvér: van
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelv: angol, német, francia
(nem gondoltam volna anno, hogy utóbbi mennyire hasznos lesz a gyöngyözésben!)
Gyűjtemény: mostanában a gyöngy gyűjteményem elhelyezése okoz gondot (a családomnak)
Iskola: egyetem (a posztgraduálisat még mindig végzem)
Kedvencek: játszótér, kis medence, puzzle, Minimax...
Zsebpénz: csak pénztárca-pénzem van
Kívánság: 1 teljes hét teljes szabi (érdekes, a munkatársaim is ebben reménykednek)
Háziállat: Maci, aki ugat (és sajnos gerincműtét előtt áll)

And the winners are:
  • Szilmarilla (mindenben tehetséges, és azok az isteni rajzok és festmények!!)
  • Szigami (csipke magasfokon)
  • Katica (ha nem lenne, ki kéne találni)
  • Judd25 (újraalkotta bennem a keresztszemezés fogalmát)
  • Molma (nincs ugyan blogja, de isteniek a gyurmakabosonjai - nézd meg a Meskán, meg hamarosan a blogomban!)
ééééés:
  • Tiszi (és még azt hittem, már mindent kitaláltak eddig a gyöngyfűzésben)

Azsurnoje - már feleség-ékszer




2010. július 7., szerda

Nicole - Piros a jáspis





Ezt az érdekes piros jáspist már rég befoglaltam, de nem állt szépen a kis golyók körüli delica díszítés. Nekiveselkedtem, hogy kijavítsam. Ennek első lépéseként lebontottam a kérdéses részt, és vad "gondolkodásba estem" (otthagytam az asztalon heverni, csupaszon....) Kolléganőm, Niki vetette fel, hogy hiszen, így is kerek. És, teljesen igaza van!!!!!

És had csináljak reklámot a Terra Casa Kávézónak (Szombathely, Savaria Plaza), mert nemcsak a kávéik finomak és egész évben kapható fagyi, hanem a fényviszonyaik is kitűnőek. Végre egész jó a színhelyességem!

A szerelőpálca esete az igazgyönggyel



Belefáradván a fehér ékszerekbe, valami másra vágytam kikapcsolódásként. Multicolor (fehér-rózsaszín-lilás árnyalatú, halvány színű) igazgyöngyökből szerettem volna egy fürtöskét csinálni, de hiába tettem szerelőpálcákra a gyöngyöket, nincs olyan finom láncom, amire érdemes lenne felszerelni.

Nosza, a maradék szerelőpálcából (mert ugye az igazgyöngyökhöz csak spéci, vékony pálcát lehet használni) akkor csináljunk valami mást.

Jó lett, nem?

2010. július 4., vasárnap

Erin - Sweety donutnak indult



Szeretem a menyasszonyi ékszereket. És a menyasszonyokat is. Igaz, időnként igencsak távolról indulnak egymás felé a nézetek, sok-sok próbálkozással jelölve az utat, de a végeredmény mindig mindkettőnknek (meg a többieknek is) tetszik.

Erikának (ezúton is sok-sok boldogságot kívánok!) hamvas fehér tekla medál készült a nyakába és hozzá illő aranyos bogyó a fülébe.